Bikini divat 2010

Bikini divat 2010

2010 nem hoz nagy változást tavalyhoz képest. Ami a bikiniket illeti, ismét divatba jön többek közt a feneket csak sejtető, rövid gatyós fazon. De emellett megjelennek az extravagánsabb fazonú alsók is. Gyönyörű szépek az öves bugyi megoldások és természetesen idén sem lógunk ki vele a trendi csajok sorából.

Ami a felsőket illeti, divatosabb lesz ebben az évben a pánt nélküli cicifix, mint a sablonos, nyakba-akasztós, háromszög-alakú melltartó. Ne feledjük, hogy az alakot kiemelő kétrészesek mellett, megjelennek a piacon az egyrészes fürdőruhák is. Ezeket eddig a hátul mély kivágás jellemezte, ám idén inkább a kisebb hátdekoltázsok lesznek jellemzőek. Ebben a kategóriában mindenképpen felejtsük el a hátul keresztezett pántú darabokat.

Bikini divat

Most pedig térjünk ki az idei megaszínekre. A tervezők idén a tűz pirosat és a sáfránysárgát jelölte meg meghatározónak. Illetve előtérbe kerülnek a különböző geometriai formák is, például a háromszög, a kör és a négyzet. De nem hagyhatjuk figyelem nélkül a különböző csíkos fürdőrucikat sem, különösen extrémnek számít idén is, a matrózcsíkos. A tervezők szerint a fürdődresszek színválasztásánál a fekete és sötét színek csak idős néniknek ajánlott, a fiatalság válasszon valami élénk és feltűnő árnyalatot.

Bikini divat



Még egy titok az idei trendről. Ismét engedélyezett a divatguruk által a derék köré csavart strandkendő, de ebből is szerezzünk be vibráló darabokat és ne valami szürke kisegér látszatát keltőt.

A fürdőruhák választásánál mégiscsak egyetlen és örök érvényű tanácsra kell hallgatni, ez pedig nem más, mint az, hogy olyat viseljünk, mely megfelel az alakunknak és jól is érezzük magunkat benne.


Comments are closed.